Hungarian Bible

Daniel 10

Daniel

Return to Index

Chapter 11

1


 

   Én is a méd Dárius első esztendejében mellette állék, hogy őt támogassam és segítségére legyek.  

 

 

--

2


 

   És most igazságot jelentek néked: Ímé, még három király támad Persiában, és a negyedik meggazdagul nagy gazdagsággal mindenki felett, és mikor hatalomhoz jut az ő gazdagsága által, mindent megmozdít Görögország ellen.  

 

 

--

3


 

   És támad egy erős király és uralkodik nagy hatalommal és tetszése szerint cselekszik.  

 

 

--

4


 

   De alighogy támadt, megrontatik az ő országa és elosztatik az égnek négy tája szerint, de nem [száll] az ő maradékira, és nem az ő hatalma szerint, a melylyel ő uralkodott, mert szétszaggattatik az ő birodalma, és másoknak [adatik] ezeken kivül.  

 

 

--

5


 

   És elhatalmasodik a déli király, de az ő vezérei közül is [egyik, ]és [ez] hatalmat vesz rajta és uralkodik, nagy uralkodás lesz az ő uralkodása.  

 

 

--

6


 

   És esztendők mulva szövetkeznek, és a déli király leánya az északi királyhoz megy, hogy békéltessen, de a kar erejét meg nem tarthatja, és ő sem áll meg, sem az ő karja, hanem kiszolgáltatják őt és az ő kisérőit és az ő nemzőjét és azt, a ki őt egy ideig gyámolította.  

 

 

--

7


 

   De támad helyébe az ő gyökerének csemetéje közül, a ki a had ellen jön majd, és tör az északi király erősségeire, és azokat megszállja és beveszi.  

 

 

--

8


 

   És azoknak isteneit is bálványaikkal és drága arany- és ezüstedényeikkel együtt fogságba viszi Égyiptomba, és néhány esztendeig erősebb lesz, mint az északi király.  

 

 

--

9


 

   Ez ugyan bemegy a déli király országába, de visszatér az ő földére.  

 

 

--

10


 

   De az ő fiai fegyverkeznek és sok nagy sereget gyűjtenek, és hirtelen jön és beözönlik, és átmegy és visszatér, és hadakoznak mind az ő erősségéig.  

 

 

--

11


 

   És felháborodik a déli király, és kimegy és megütközik vele, az északi királylyal, és az nagy sokaságot állít fel, de ez a sokaság annak a kezébe adatik.  

 

 

--

12


 

   És a mint a sokaság elfogatott: felfuvalkodik annak szíve, és sok ezeret letipor; még sem lesz hatalmas.  

 

 

--

13


 

   Mert az északi király visszatér, és az előbbinél nagyobb sokaságot állít; néhány esztendő mulva nagy sereggel és nagy készlettel jő bizony.  

 

 

--

14


 

   És azokban az időkben sokan támadnak a déli király ellen, a te néped erőszakos fiai is felkelnek, hogy beteljesítsék a látomást, de elhullanak.  

 

 

--

15


 

   Mert eljő észak királya, és töltést emel és beveszi az erősített várost; és délnek seregei meg nem állnak, sem az ő válogatott népe, és semmi erő nem bír ellene állni.  

 

 

--

16


 

   És az, a ki reátört, a maga tetszése szerint cselekszik, és senki sem lesz, a ki ellene álljon, és megállapodik a dicső földön, és megsemmisül az az ő kezétől.  

 

 

--

17


 

   Azután maga elé tűzi, hogy bemegy az ő egész országának erejével, és békés szándékot mutat, és leányasszonyt ad néki [feleségül,] hogy megrontsa, de az nem áll meg és nem tart vele.  

 

 

--

18


 

   És fordítja orczáját a szigetekre, és sokat elfoglal; de az ő gyalázatosságának véget vet egy vezér, a mellett, hogy megfizet néki az ő gyalázatosságáért.  

 

 

--

19


 

   És fordítja orczáját a maga országának erősségeire, és meghanyatlik, elesik és nem találtatik meg.  

 

 

--

20


 

   Ennek helyébe jön az, a ki adószedőt jártat végig az ország dicső [földén,] de rövid időn megrontatik, noha nem haraggal, sem viadalban.  

 

 

--

21


 

   És ennek helyébe egy útálatos áll, a kire nem teszik az ország ékességét; hanem alattomban jő, és hízelkedéssel jut az országhoz.  

 

 

--

22


 

   És a beözönlő seregek elárasztatnak az ő orczája előtt és megtöretnek; még egy szövetséges fejedelem is.  

 

 

--

23


 

   Mert a vele való megbarátkozás óta csalárdul cselekszik [ellene,] és reátör és győzedelmet vesz rajta kevés néppel.  

 

 

--

24


 

   Alattomban még az ország gazdag részeibe is behatol, és azt cselekszi, a mit nem cselekedtek sem az ő atyái, sem az ő atyáinak atyái: zsákmányt, prédát és gazdagságot tékozol előlők, és az erősségek ellen is cselt kohol, de csak egy ideig.  

 

 

--

25


 

   És felindítja az ő erejét és szívét a déli király ellen nagy sereggel, és a déli király is hadra készül nagy sereggel és igen erőssel, de meg nem állhat, mert cselt koholtak ellene.  

 

 

--

26


 

   És a kik az ő ételét eszik, megrontják őt, és az ő serege elszéled, és sokan elhullanak seb miatt.  

 

 

--

27


 

   De ennek a két királynak szíve is gonoszt forral, és egy asztalnál hazugságot szólnak [egymásnak;] de siker nélkül, mert a vég még bizonyos időre [elmarad.]  

 

 

--

28


 

   Azért visszatér az ő földére nagy gazdagsággal; de az ő szíve a szent szövetség ellen van, és [ellene] tesz, és újra visszatér az ő földére.  

 

 

--

29


 

   Bizonyos időben megjő, és délre megy: de nem lesz utolszor úgy, mint először volt.  

 

 

--

30


 

   Mert kitteus hajók jőnek ellene és megijed, és visszatér és dühöng a szent szövetség ellen és cselekszik [ellene;] visszatér és ügyel azokra, a kik elhagyják a szent szövetséget.  

 

 

--

31


 

   És seregek állanak fel az ő részéről, és megfertéztetik a szenthelyet, az erősséget, és megszüntetik a mindennapi áldozatot, és felteszik a pusztító útálatosságot.  

 

 

--

32


 

   És a kik gonoszul cselekesznek a szövetség ellen, azokat hitszegésre csábítja hizelkedésekkel; ellenben az Istenét ismerő nép felbátorodik és cselekeszik.  

 

 

--

33


 

   És a nép értelmesei sokakat oktatnak, de hullanak fegyver és tűz miatt, fogság és rablás miatt napokig.  

 

 

--

34


 

   És miközben elhullanak, megsegíttetnek kicsiny segítséggel, és sokan csatlakoznak hozzájok képmutató beszédekkel.  

 

 

--

35


 

   És elhullanak az értelmesek közül is, hogy megpróbáltassanak, megtisztíttassanak és megfehéríttessenek a vég idejéig; mert a rendelt idő még [hátra] van.  

 

 

--

36


 

   És a király a maga tetszése szerint cselekszik és felfuvalkodik és felmagasztalja magát minden isten felett, és az istenek Istene ellen is vakmerőn szól, és szerencsés lesz, mígnem betelik a harag; mert a mi elhatároztatott, az végre [is] hajtatik.  

 

 

--

37


 

   Nem gondol atyáinak isteneivel, nem gondol az asszonyok kedvenczével, és egy istennel sem; hanem mindennek fölibe magasztalja magát.  

 

 

--

38


 

   De a helyett tiszteli az erődök istenét annak helyén; és azt az istent, a kit nem ismertek az ő atyái, tiszteli aranynyal, ezüsttel, drágakövekkel és becses [ajándékok]kal.  

 

 

--

39


 

   És az erődített városokban így teszen az idegen istenek nevében: a ki hódol, annak dicsőségét megsokasítja és sokak felett ad nékik hatalmat; a földet elosztja jutalom gyanánt.  

 

 

--

40


 

   De a vég idején összetűz vele a déli király, és mint a forgószél, úgy megy reá az északi király szekerekkel, lovasokkal és sok hajóval, és betör az országokba, elözönli és végigjárja [azokat].  

 

 

--

41


 

   És bemegy a dicső földre, és sokan elesnek; de ezek megszabadulnak az ő kezéből: Edom, Moáb és az Ammon fiainak színe-java.  

 

 

--

42


 

   És kezeit az országokra veti, és Égyiptom földe meg nem menekedhetik.  

 

 

--

43


 

   És ura lesz Égyiptom arany- és ezüst-kincseinek és minden drágalátos javainak; libiabeliek és szerecsenek is lesznek az ő kíséretében.  

 

 

--

44


 

   De megriasztják őt napkeletről és északról való hírek, és kivonul nagy haraggal, hogy elveszessen és megöljön sokakat.  

 

 

--

45


 

   És felvonja az ő sátor-palotáját a tengerek és a dicső szent hegy között; és végére jut, és senki sem segít rajta.  

 

 

--

Daniel 12

 

 

 

 

HTMLBible Software - Public Domain Software by johnhurt.com

 


Other Items are Available At These Sites: