Hungarian Bible

Luke 4

Luke

Return to Index

Chapter 5

1


 

   És lőn, hogy mikor a sokaság hozzá tódult, hogy hallgassa az Isten beszédét, ő a Genezáret tavánál áll vala;  

 

 

--

2


 

   És láta két hajót állani a vizen: a halászok pedig, miután azokból kiszállottak, mossák vala az ő hálóikat.  

 

 

--

3


 

   És ő bemenvén az egyik hajóba, a mely a Simoné vala, kéré őt, hogy vigye egy kissé beljebb a földtől: és mikor leült, a hajóból tanítá a sokaságot.  

 

 

--

4


 

   Mikor pedig megszünt beszélni, monda Simonnak: Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra.  

 

 

--

5


 

   És felelvén Simon, monda néki: Mester, jóllehet az egész éjszaka fáradtunk, még sem fogtunk semmit: mindazáltal a te parancsolatodra levetem a hálót.  

 

 

--

6


 

   És ezt megtévén, halaknak nagy sokaságát keríték be; szakadoz vala pedig az ő hálójuk.  

 

 

--

7


 

   Intének azért társaiknak, a kik a másik hajóban valának, hogy jőjjenek és segítsenek nékik. És eljövén, megtölték mind a két hajót, annyira, hogy csaknem elsülyedének.  

 

 

--

8


 

   Látván pedig [ezt] Simon Péter, Jézusnak lábai elé esék, mondván: Eredj el én tőlem, mert [én] bűnös ember vagyok, Uram!  

 

 

--

9


 

   Mert félelem fogta körül őt és mindazokat, a kik ő vele valának, a halfogás miatt, a melyet fogtak;  

 

 

--

10


 

   Hasonlóképen Jakabot és Jánost is, a Zebedeus fiait, a kik Simonnak társai valának. És monda Simonnak Jézus: Ne félj; mostantól fogva embereket fogsz.  

 

 

--

11


 

   És a hajókat a szárazra vonván, elhagyák mindenöket és követék őt.  

 

 

--

12


 

   És lőn, hogy mikor az egyik városban vala, ímé [vala ott] egy poklossággal teljes ember: és mikor meglátta Jézust, arczra borulva kéré őt, mondván: Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem!  

 

 

--

13


 

   [Jézus] pedig kinyújtván kezét, illeté azt, mondván: Akarom, tisztulj meg. És azonnal eltávozék tőle a bélpoklosság.  

 

 

--

14


 

   És ő megparancsolá néki, hogy azt senkinek se mondja el; hanem eredj el, [úgymond,] mutasd meg magad a papnak, és vígy áldozatot a te megtisztulásodért, a mint Mózes parancsolta, bizonyságul ő nékik.  

 

 

--

15


 

   A hír azonban annál inkább terjedt ő felőle; és nagy sokaság gyűle egybe, hogy őt hallgassák, és hogy általa meggyógyuljanak az ő betegségeikből.  

 

 

--

16


 

   De ő félrevonula a pusztákba, és imádkozék.  

 

 

--

17


 

   És lőn egy napon, hogy ő tanít vala: és ott ülének a farizeusok és a törvénynek tanítói, a kik jöttek Galileának és Júdeának minden faluiból és Jeruzsálemből: és az Úrnak hatalma vala ő vele, hogy gyógyítson.  

 

 

--

18


 

   És ímé valami férfiak ágyon egy embert hozának, a ki gutaütött vala; és igyekezének azt bevinni és ő elébe tenni.  

 

 

--

19


 

   De nem találván módot, hogy a sokaság miatt mikép vigyék őt be, felhágának a háztetőre, és a cseréphéjazaton át bocsáták őt alá ágyastól Jézus elé a középre.  

 

 

--

20


 

   És látván azoknak hitét, monda: Ember, megbocsáttattak néked a te bűneid.  

 

 

--

21


 

   Az írástudók pedig és a farizeusok elkezdének tanakodni, mondván: Kicsoda ez, a ki [ily] káromlást szól? Ki bocsáthatja meg a bűnt, hanemha egyedül az Isten?  

 

 

--

22


 

   Jézus pedig észrevévén az ő tanakodásukat, felelvén, monda nékik: Mit tanakodtok a ti szívetekben?  

 

 

--

23


 

   Melyik könnyebb, azt mondani: Megbocsáttattak néked a te bűneid; vagy azt mondani: Kelj fel és járj?  

 

 

--

24


 

   Hogy pedig megtudjátok, hogy az ember Fiának van hatalma e földön megbocsátani a bűnöket, (monda a gutaütöttnek): Néked mondom, kelj fel, és fölvévén nyoszolyádat, eredj haza!  

 

 

--

25


 

   És [az] rögtön felkelvén azok szemeláttára, fölvevé a min feküdt, és elméne haza, dicsőítvén az Istent.  

 

 

--

26


 

   És az álmélkodás elfogá mindnyájukat, és dicsőíték az Istent, és betelének félelemmel, mondván: Bizony csodadolgokat láttunk ma!  

 

 

--

27


 

   Ezek után pedig kiméne, és láta egy Lévi nevű vámszedőt, a ki a vámnál ül vala, és monda néki: Kövess engem!  

 

 

--

28


 

   És az mindeneket elhagyván, felkele és követé őt.  

 

 

--

29


 

   És Lévi nagy lakomát készíte néki az ő házánál; és vala [ott] nagy sokasága a vámszedőknek és egyebeknek, a kik ő velök letelepedtek volt.  

 

 

--

30


 

   És köztük az írástudók és farizeusok zúgolódának az ő tanítványai ellen, mondván: Miért esztek és isztok a vámszedőkkel és a bűnösökkel?  

 

 

--

31


 

   És felelvén Jézus, monda nékik: Az egészségeseknek nincs szükségük orvosra, hanem a betegeknek.  

 

 

--

32


 

   Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket a megtérésre.  

 

 

--

33


 

   Azok pedig mondának néki: Mi az oka, hogy a János tanítványai gyakorta bőjtölnek és imádkoznak, valamint a farizeusokéi is; a te tanítványaid pedig esznek és isznak?  

 

 

--

34


 

   Ő pedig monda nékik: Avagy mívelhetitek-é azt, hogy a lakodalmasok bőjtöljenek, a míg a vőlegény velök van?  

 

 

--

35


 

   De eljőnek a napok, és mikor a vőlegény elvétetik ő tőlök, akkor majd bőjtölnek azokban a napokban.  

 

 

--

36


 

   És monda nékik példabeszédet is: Senki nem toldja az új posztó foltot az ó posztóhoz; mert különben az újat is megszakasztja és az ó posztóhoz nem illik az újból való folt.  

 

 

--

37


 

   És senki sem tölti az új bort ó tömlőkbe; mert különben az új bor megszakasztja a tömlőket, és a [bor] kiömöl, és a tömlők [is] elvesznek.  

 

 

--

38


 

   Hanem az új bort új tömlőkbe kell tölteni, és mind a kettő megmarad.  

 

 

--

39


 

   És senki, a ki ó [bort] iszik, mindjárt újat nem kiván, mert azt mondja: Jobb az ó.  

 

 

--

Luke 6

 

 

 

 

HTMLBible Software - Public Domain Software by johnhurt.com

 


Other Items are Available At These Sites: