Hungarian Bible

2nd Corinthians 7

2 Corinthians

Return to Index

Chapter 8

1


 

   Tudtotokra adjuk pedig, atyámfiai, Istennek azt a kegyelmét, a melyet Macedónia gyülekezeteivel közlött.  

 

 

--

2


 

   Hogy a nyomorúság sok próbái közt [is] bőséges az ő örömük és igen nagy szegénységük jószívűségük gazdagságává növekedett.  

 

 

--

3


 

   Mert, bizonyság vagyok rá, erejük szerint, sőt erejük felett is adakoznak,  

 

 

--

4


 

   Sok könyörgéssel kérvén minket, hogy a szentek iránt való szolgálat jótéteményébe és közösségébe fogadjuk be őket.  

 

 

--

5


 

   És nem a miképen reméltük, hanem önmagukat adták először az Úrnak, és nekünk [is] az Isten akaratjából.  

 

 

--

6


 

   Hogy kérnünk kellett Titust, hogy a miképen elkezdette, azonképen végezze is be nálatok ezt a jótéteményt is.  

 

 

--

7


 

   Azért, miképen mindenben bővölködtök, hitben, beszédben, ismeretben és minden buzgóságban és hozzánk való szeretetben, úgy e jótéteményben is bővölködjetek.  

 

 

--

8


 

   Nem parancsképen mondom, hanem hogy a mások buzgósága által a ti szeretetetek valódiságát is kipróbáljam.  

 

 

--

9


 

   Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztusnak jótéteményét, hogy gazdag lévén, szegénnyé lett érettetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok.  

 

 

--

10


 

   Tanácsot is adok e dologban; mert hasznos az néktek, a kik nemcsak a cselekvést, hanem az akarást is elkezdtétek tavaly óta.  

 

 

--

11


 

   Most hát a cselekvést is vigyétek végbe; hogy a miképen az akarás készsége, azonképen a végrehajtás is ahhoz képest [legyen,] a mitek van.  

 

 

--

12


 

   Mert ha a készség megvan, a szerint kedves az, a mije kinek-kinek van, [és] nem a szerint, a mije nincs.  

 

 

--

13


 

   Mert nem úgy, hogy másoknak könnyebbségük, néktek pedig nyomorúságtok [legyen,] hanem egyenlőség szerint; e mostani időben a ti bőségtek [pótolja] amazoknak fogyatkozását;  

 

 

--

14


 

   Hogy amazoknak bősége is pótolhassa a ti fogyatkozástokat, hogy [így] egyenlőség legyen;  

 

 

--

15


 

   A mint megvan írva: a ki sokat [szedett,] nem volt többje; és a ki keveset, nem volt kevesebbje.  

 

 

--

16


 

   Hála pedig az Istennek, ki ugyanazt a buzgóságot oltotta értetek a Titus szívébe.  

 

 

--

17


 

   Mivelhogy intésünket ugyan elfogadta, de nagy buzgóságában önként ment hozzátok.  

 

 

--

18


 

   Elküldöttük pedig vele együtt amaz atyafit is, a ki az összes gyülekezetekben dícséretes az evangyéliomért;  

 

 

--

19


 

   Nemcsak pedig, hanem a gyülekezetek útitársunknak is megválaszták ebben a jó ügyben, a melyet mi szolgálunk magának az Úrnak dicsőségére és a ti készségetekre;  

 

 

--

20


 

   Óvakodván, hogy senki se ócsárolhasson minket a mi szolgálatunk által való bőséges jótétemény miatt;  

 

 

--

21


 

   Mert gondunk van a tisztességre nemcsak az Úr előtt, hanem az emberek előtt is.  

 

 

--

22


 

   Sőt elküldöttük velök a mi atyánkfiát is, a kinek buzgó voltát sok dologban sokszor kipróbáltuk, most pedig még sokkal buzgóbb, irántatok való nagy bizodalmánál fogva.  

 

 

--

23


 

   Akár Titusról [van szó,] ő az én társam és ti köztetek segítségem; akár a mi atyánkfiai felől, ők a gyülekezetek követei, Krisztus dicsősége:  

 

 

--

24


 

   Adjátok azért szereteteteknek és felőletek való dicsekvésünknek, bizonyságát irántuk a gyülekezetek előtt is.  

 

 

--

2nd Corinthians 9

 

 

 

 

HTMLBible Software - Public Domain Software by johnhurt.com

 


Other Items are Available At These Sites: